www.mediawave.hu | www.mediawavefestival.hu | www.romerhaz.eu | www.filmfundgyor.eu
etnik Archív
2019. január KSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCs Aktuális program:
2024.03.28.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

ALAPÍTVÁNYI HÍREK

2008.09.14.

SZIBÉRIAI NAPLÓ 5. - PASSPORT CONTROL 8. SZIBÉRIÁBAN


SZIBÉRIAI NAPLÓ 5. BES ÖZÖK
Szeptember 9. (kedd)
Délelőtt egy kicsit nehezen szedtük össze magunkat a tegnapi lakoma vélhető következményeként. Nem a felkeléssel volt a baj, hanem pl. Pusi álmatlan éjszakáról panaszkodott. Csaba és én folyamatosan szipogunk, megfáztunk, talán még a „bánya” következményeként.

SZIBÉRIAI NAPLÓ 5. BES ÖZÖK
Szeptember 9. (kedd)

Délelőtt egy kicsit nehezen szedtük össze magunkat a tegnapi lakoma vélhető következményeként. Nem a felkeléssel volt a baj, hanem pl. Pusi álmatlan éjszakáról panaszkodott. Csaba és én folyamatosan szipogunk, megfáztunk, talán még a „bánya” következményeként.



Nem elhanyagolható szempont, hogy hol csöpög, hol rövid időre megáll az eső. Nem szívderítő élmény kint tartózkodni. Mi meg mára terveztük, hogy hosszabb interjúkat készítünk Artemmel és minél több számot rögzítünk előadásában. Mindezt a környező – jó időben - csodálatos természetben szándékoztunk megtenni. Pontosítva a dolgot, a környezet most is gyönyörű, de a nedvességtartalom és a hideg miatt a kedvünk álmataggá vált.



Péter felmászott az egyik szomszédos hegy tetejére, onnan készített panoráma felvételeket, én pedig a szomszédos „lókikötőt” és a ház környékét dolgoztam fel a filmhez, immár akció nélküli nyugalomban - a „bányát”, a környező poszterre illő facsoportokat, a hegyes háttérrel, stb.



De azért ebéd után elindultunk, mert volt egy lebeszélt találkozásunk az iskolában. Beszélgetés a gyerekekkel, tanárokkal. Útközben ismét megpróbáltunk megnézni a kultúrházat, de ismét zárva találtuk, valószínű ebédszünet volt. De nem akartuk kihagyni Artem jövendő munkahelyének megörökítését, ezért az épület előtt készítettünk egy kétkamerás beszélgetést vele a helyi kulturális életről, fiatalok szórakozási lehetőségeiről, és utána az épületet is feldolgoztuk képileg.


Az iskolában az igazgatónő kedvesen fogadott bennünket és ismét rákérdezett, hogy van-e kedvünk beszélgetni a gyerekekkel. Természetesen volt. Egy hetedikes osztályba vezettek és az osztályfőnökük vezetésével beindult – a kezdetben egy kicsit döcögős – beszélgetés. Aztán szép lassan sikerült oldani a megszeppent gyerekeket. Csaba (a Mészáros) úgy féltájon, beszélt az áltáji és magyar nyelvben lévő rokon szavakról, a magyarok vándorlásáról. Majd a gyerekek kezébe adtuk a kamerákat, míg az osztály többi részét énekeltette a tanító néni. Ezek már elég oldott helyzetet voltak. Most az egyszer jól jött Csaba humoros egyénisége.



Csabára Péter (a Petendi Szabó) még az iskola felé menet megtalálta a megfelelő kifejezést, amely találóan foglalja össze egyéniségét: „Csaba! Azt hiszem Te vagy az etnográfia Fábri Sándora!” Ez egy kicsit szíven ütötte, mert érzékeny lelkét folyton folyvást poénhalmokkal fedi le. Kicsit később ráragadt egy másik kifejezés is az orosz kollégák részéről, amit némi magyar ferítéssel: „permanent suthodnyik”, szabad fordításban folyamatos viccelődő. A fábris verzió azért is ütötte nagyon szíven Csabánkat, mert ő volt a tolmácsa és vezetője a Fábri-Wahorn páros Amerikából, Alaszkán és Szibérián át Európába tartó Cadillac útjának. Pontosabban annak Jakutföldi szakaszának. Soha többet, mondta összefoglalóul. Persze mesélt részleteket is, de azok nem ide tartoznak.

Ezután miközben a csapat egy része a naplónk következő fejezetének feladásával foglalkozott, Csaba a tanáriban ámította a tanerőket. Én közben beleforgattam egy harmadéveseknek szóló áltáji nyelvórába.



Persze mi is hoztunk ajándékokat az iskolának és a gyerekeknek, de arra nem voltunk felkészülve, hogy Csaba annyira belopja magát a szívükbe, hogy kb. 8-10 Áltáj történeti könyvvel ajándékoznak meg bennünket. És ezek első lapozgatásra is komoly régészeti és történeti könyveknek tűntek. Amikor visszaértem a nyelvóra forgatásából, már ott tartottak, hogy az egyik tanerő nekem szegezte a kérdést, hogy nincs-e áltáji eredet bennem. Mikor mondtam, hogy nem tudom, akkor erre jelezte, hogy ez a visszatérés biztos nem véletlen. (Harmadszor vagyok az Áltájban!) Aztán Csabát nagy nehezen kirángattuk a tanáriból, pontosabban egy becsengetés mentette meg a helyzetet, mert a tanítók többségnek tanítania kellett menni.



Pusinak eszébe jutott, hogy kellene küldeni haza képeslapot. A helyi posta felé kanyarodtunk. Csaba sudhodnyik hangulata fokozódott, kijelentette, hogy oldjuk meg a képeslapvásárlást egyedül, mert az egy kaland és lehet rögzíteni. Pusi és Péter nagy bátran beléptek a postának álcázott vegyesboltba. Azért mondom ezt, mert itt nemcsak a posta és telefon ügyeket lehet intézni, hanem az egyik sarokban medicineket (gyógykészítmények), a másikban mindenféle ajándéktárgyakat lehet kapni. A belépéskor a postáskisasszony épp telefonált, békében kivártuk míg végez (min. 5 perc). De akkor ismét tárcsázott és ismét beszélt. Ekkor már kezdett türelmetlen lenni a társaság, de a kisasszony csak tovább beszélt. Mikor abbahagyva a harmadik tárcsázásba kezdett, Pusi agresszíven szólt neki, hogy képeslapot akar venni. Persze valamilyen ismeretlen nyelven a kisasszony számára, de nagy nehezen letette a telefont és hajlandó volt foglalkozni a kedves vendégeknek. Persze kint Artem és Csaba, na meg Iván hangosan röhögtek rajtunk, hogy milyen bénák vagyunk. Aztán egyszer csak megpördült a kisasszony hangulata és nagyon kedves lett. A kiválasztott születésnapi képeslapokra rányomta a posta összes bélyegzőjét emlékül (még valami ellenőrző bélyegzőt is) és az tanácsolta, hogy így vigyék el magokkal haza, mert ő nem tudja, hogy milyen tarifával kell feladni Magyarországra, mert ilyen országba innen még nem adtak fel levelet. Ő különben csak helyettesít…



Visszamentünk a házhoz és az épp elcsendesülő esőben elkezdtünk zenéket és beszélgetéseket rögzíteni Artemmel a ház környékén. Sikerült bepótolni a napi lemaradást. Hogy miről is, azt majd az elkészült film tartalmazza, mert csak Csaba értette, miről is beszélt. Nekem nagyon erős képeket sikerült felvenni róla, remélem Péternek is és akkor szép számú kétkamerás felvétel áll majd rendelkezésre a filmhez. Már az ailnál ismét gyülekezetek a tegnapi rokonok. Az egyik mama megkért, hogy vegyük fel kislánya énekét, majd ő is rászánta magát. Ő elég jó volt, szép kislányát inkább azért jegyeztük meg, mert zene nélkül eltáncolt nekünk egy koreográfiát, miközben látszott az arcán, hogyan idézi fel felben a zenét.

Majd ismét királyi vacsora, minek végén kiderült, hogy Artem kocsija feladta szolgálatot. Holnapra valami megoldást kell keresnünk az Áltálból való kihatolásra. Ez itt nem lesz egyszerű. A fiúk elmentem a mobilhegyre segítséget kérni a cyber szellemtől.



Visszatérve elmesélték, hogy a falu apraja-nagyja odajár telefonálni, ezért az út promenád jelleget öltött, csak kicsit a nyakig érő sár és a megáradt patakon való átkelés okoz akadályt. Már egy „áldozati” oszlopot is állítottak a mobilszellemnek. Persze ez a megjegyzés már a fáradságunk jele, mint Csaba megjegyezte, ő annál többet poénkodik, minél kimerültebb. Persze tőle ez csak poén. Gondolom, vagy nem? Tényleg illik már hazaindulnunk.
Most áramszünet van pár órája. Közben tök besötétedett, alig látom a billentyűzetet. Abba hagyom a napló írását…



A többiek azzal a szomorú hírrel tértek vissza a vaksötétben, hogy nincs autó, ezért a reggel 7 órás helyközi busz az egyetlen esélyünk visszajutásra a 150 kilométerre levő túrabázisra. Amin vagy lesz hely, vagy nem. De így megingott az a holnapra szánt projektünk, hogy meglátogatjuk a sátorban lakó áltáji grafikust, kinek rajzai nekem nagyon megtetszettek Ivánnál. Itt egy hossza vita kezdődött, hogy ne húzzunk-e vissza közvetlenül Novoszibirszkbe? Mert az eső és az, hogy nájlon zacskókkal kell, többszöri átszállással eljutnunk a túrabázisra vagy esetleg a festőhöz, nem volt túl csábító feladat. Az volt a baj, hogy a túrabázisról csak a legszükségesebbeket hoztuk magunkkal Artemékhez, főleg tescos nájlonzacskókban. Már előre röhögtünk rajta, hogyan fog kinézni a magyar delegáció út közben. Fotósaink
De hát nem volt más lehetőség, meg kellet barátkozni a helyzettel, hogy egy kissé extrémre sikerül Áltáj elhagyása. Végül szavazással úgy döntöttünk, Ivánt meghallgatva, hogy a grafikus környezetében élő művészközösség vár bennünket, tehát akárhogy is, próbáljunk elmenni hozzájuk. Szerinte stoppal nem lesz probléma. Elég nagy nevetgélés fogadta ötletét, visszautalva nájlonzacskóink számára. De ha kaland, legyen kaland, belementünk.



Közben visszajött a villany, a civilizáció ismét körülvett bennünket. A következő másfél órában átbeszéltük Artemmel mi mindent kellene tennie, hogy Európában befutott zenész legyen. Remélem nem riasztottuk el vele. De biztos el fog gondolkozni rajta. Nagyon intelligens ember, meg fogja oldani. Erre ittunk egy utolsó vodkát.



Lefekvés előtt Péter még borzolta a kedélyeket, hogy az iskolai számítógépben felejtette Pusi a kártyaolvasó pendrive-át, amit nem szívesen hagyna itt. A busz hétkor indul, az iskola fél nyolc körül nyit. Újabb pánik, majd Artem ígérte, hogy visszatartja a buszt akármi áron is…

BES ÖZÖK – ÁSZKÁT - TURBAZA
Szeptember 10. (szerda)




Reggel hatkor ébresztő. Artem mamája finom, kenyérlángos-szerű lepényt sütött nekünk reggelire, és persze más is volt hozzá. Utoljára befaltam a nagyon megkedvelt almalekvárból és kortyolgattuk a már megszokott tejes teát. Aztán indulás az éjszakai eső nyomán ismét sártengerré vált falun át a buszhoz. Elég jól nézhettünk ki nájlon zacskóinkkal körülvéve.



Bes Özökben és belső Áltáj összes falujában hiányzik a járda és burkolt út. A falun átvezető főút is kőborítású, tele kátyúkkal. Esős időben a faluban a füves területek járhatók csak, a többi hely sártenderré változik, amit nem lehet kikerülni. Ez az állapot erősen hasonlít a moldvai, gyimesi, székelyföldi útállapotokhoz. Úgy tűnik, a többségi népek útépítési kedve elfogy a kisebbségi területekhez érkezve. Nálunk sem volt és van másképp! Amint kifele haladva átléptünk e belső – szinte kizárólag bennszülött áltájiak által lakott - területet, rögvest javult az utak állapota.





Közben Artem – nem tudni hogy – már bement az iskolába és elhozta Péter hiányzó pendrive-ját. Érzelmes búcsúzkodás a sártenger közepén, amelyben nem lehetett lerakni csomagjainkat és már öt perc késéssel be is gördült a kb. 12 személyes kisbusz. Épp befértünk, úgy hogy a pótsámlit is elő kellet venni. Aztán integetések közepette nekiindultunk a kb. két órányira (70 km) lévő Csergába, ahol letérni szándékoztunk meglátogatandó grafikusunk lakhelye felé. Buszunk amolyan falujáró busz volt, tehát bement a környező összes faluba. Így legalább buszból láthattuk őket. Le-fel szálltak az utasok, de valahogy mindig épp elfértünk. Aztán belső Áltáj határára érkezve elkezdett erősen emelkedni a terep és gyönyörűbbnél gyönyörűbb, szinte díszletszerű hegyek és különböző színekben pompázó sziklás meredélyek, áradó patakok közt egy hágóhoz értünk.

Azt még szeretném megjegyezni, hogy errefelé a híd fogyóeszköznek számít. Általában 2-3 van egymás mellett minden patak és folyó felett, amiből általában egy használható. Az áradó patakok, folyók sorra elviszik őket, amikor a nyári szárazság után beinduló esőzések és a tavaszi hóolvadás komoly áradásokat okoz. Ezért a kisebb hidak alapja és tartószerkezete ugyan beton, de az út szerkezete fa. Azt könnyű pótolni. Fa itt van bőven, amit csak lehet abból építenek.



A hágó tetejére érve ismét több autót láttunk, melyek utasai bebocsájtás reményében áldoztak a hegy szellemének. Buszunk nem állt meg, de a benne ülők többsége valamilyen mozdulatot tett a hágó tetején. Van aki mosakodás szerűt, van aki számomra behatárolhatatlant. Olyasmi ez, mint a mi keresztvetésünk. A mozdulatok láthatólag benne vannak - még ha sokszor leegyszerűsödve is - az emberek zsigereiben.



Csergában lekászálódtunk és elkezdtünk stoppolni Ászkát felé. Elég viccesen nézhettünk ki nájlonzacskóinkkal, de fél órán belül mind az öten egy klasszikus UAZ-ban ültünk, amit nagyon élveztünk. A táj gyönyörű, de jól láthatólag teljesen rátelepedett a civilizáció. Lépten nyomon túrabázisok, nyaralók láthatók, amint egy folyó medrét követve festői tájakon haladunk át. Aztán hamarosan letértünk a főútról és nyaralóvidékre emlékeztető faluban haladtunk tovább. Mindenhol új vagy felújított parasztházak, és rengeteg az építkezés. Jól láthatóan komoly turizmus van a területen nyáridőben, most azonban csend és béke van, olyasmi, mint az őszi Balaton partján. Ilyenkor, emberek nélkül érvényesül igazán a táj ereje.



Közben nem volt érthető a turisták hiánya, mert amint kifelé átléptük belső Áltáj határát, az idő fokozatosan megváltozott. A hideg, szemerkélő esős időt felváltotta napsütés és tíz óra tájban már kifejezetten kellemes, meleg idő kezdett lenni.


.Nem sokkal később megálltunk a grafikust befogadó ház előtt. Pontosabban egy kicsit előbbre, mert egy erőteljesen folyó patakot követve, tovább nem látszott tanácsos kocsival közlekedni. Azt azért tudni kell, hogy stoppolás errefelé nem ingyenes. Ezen kb. 30 km-es út 200 rubelünkbe, azaz 1600.-Ft-ba került ötünknek.
Iván ismerte a házban lakó képzőművészeket, ezért nem volt nehéz a beszélgetés beindítása. Egyébként olyan miféle emberek voltak, nem volt nehéz a „közös nyelv” megtalálása. Kiderült, hogy grafikusunk még alszik a sátrában, amely jól látszott a ház ablakából. Kémény is kandikált ki belőle. A ház tulajdonosai - egy képzőművész házaspár -, okarinákat és egyéb turistáknak eladható termékeket gyártanak. Ők fogadták be a grafikust, kinek előterükben adtak egy asztalt, hogy dolgozni tudjon, egyénként a sátrában lakik. Teázás közben aztán elmesélték - e festői természeti körülmények között -, lassan kialakuló képzőművész közösség történetét. Röviden: először megélhetési okokból kezdtek el novoszibirszki orosz képzőművészek kiköltözni Áltáj eme paradicsomba illő részére. Aztán a hely szelleme és az ősi áltáji kultúra tanulmányozása nagy hatással volt rájuk és a kezdetben a turizmusra szakosodott emléktárgyártás „melléktermékeként” kinőtt egy kortárs áltáji képzőművészeti mozgalom, amely már önálló identitással és minőséggel jelent meg az orosz képzőművészeti világban. És tényleg fantasztikus dolgokat láttunk a lakásban mindenfelé. Később levittek bennünket a helyi galériába, ott is láttunk egy csomó izgalmas dolgot.



Aztán Iván felébresztette a Taragáj művésznévre hallgató grafikusunkat. Míg vendéglátóink oroszok, addig Taragáj áltáji nemzetiségű. Nevelőotthonban nőtt fel, majd sokáig pásztorként, majd mindenféle segédmunkákból tengette életét. Egész életében rajzolt, de kb. 10 éve fedezte fel egy képzőművész és magyarázta el neki, hogy rajzaiból esetleg meg is élhetne, akkora tehetség. Taragáj, amíg ott voltunk, ontotta magából a rajzokat, láthatólag nagyon könnyen megy neki. Grafikái álmai és az ősi áltáji legendák világát idézik, de úgy, hogy lépten nyomon belekeverednek – stílustörés nélkül - a mai élet új eszközei is: traktorok, autók, busz, stb.



Közben a többiek – Iván vezetésével - a folyó melletti „vidám” embereket látogatták meg. Közép-Ázsia a vadkender őshazája, állítják a helyiek. Emiatt a helyiek a kezdetektől használták gyógyításra és szertartásaik kellékeként. A mai napig is őrzött sámánhit és természettisztelet része ez számukra. Nem is dimenzionálják emiatt túl használatát, minket sosem kínáltak például vele. Az orosz fiatalok egy része számára azonban ez a kánaán. Akik állandó vagy félig állandó közösségeket alkotva, esetleg csak alkalmi kirándulások keretében élik a mosolygós és mindig nevető emberek életét. Kívülről nézve azért nem minden fázisban tűnnek oly vidámnak.
Miközben mi Csabával a képzőművészekkel készítettünk beszélgetéseket és fedeztünk fel náluk egyre újabb és újabb nagyszerű dolgokat (pl. sziklarajz „Káma Szutra” gyűjteményt, amit nálunk is jó lenne megmutatni), addig a többiek megörökítették a folyóparti gnadzsa-közösség életét. Kétségtelen tény, hogy a vadkender mindenfelé 2-2,5 méteres magasságban nő háborítatlanul. A többiek beszámolója szerint a folyóparton szinte erdő jelleggel.
A kellemes nyárvégi nap vége felé azon gondolkodom, hogyan lehetne megmutatni a MEDIAWAVE Fesztiválon az általunk látott, többarcú áltáji művészeti életet, amelyben ugyanúgy jelen van az autentikus népművészet, mint az autentikusból táplálkozó kortárs, modern művészet. Már van több elem, ezekből össze lehet rakni egy – akár átfogónak is mondható – áltáji bemutatkozást.



Zárásként Taragáj, azaz Kolja rajzolt nekünk egy ajándék képet, amihez még egy verset is írt:, amelyet igyekszünk nyersfordításban közzétenni (a közör - a képen is látható - teáscsésze áltáji neve):
„November hideg éjszakája!
Pattog a tűz,
A pattogás elnyomja az őszi szél hangját!
Melegedvén a tűznél
Közörrel teát iszunk
A nyárra emlékezünk!”

Nyolc óra körül indultunk el egy szomszéd segítségével a túrabázisra, ahol a többi csomagunk vár ránk. A túrabázison semmi mozgás, de az ajtók szerencsére nyitva vannak, szobánk kulcsa zsebemben. A csapat tagjainak kiosztom a maradék „bulocski”-t. Fél-fél jut mindenkinek és egy korty ászkáti forrásvíz. Ilyen szolit még nem volt a lefekvésünk ittlétünk óta. Reggel kilenckor indulunk vissza Novoszibirszbe, és vége az áltáji kalandnak. Mindenki tervezi a visszatérést, kivéve engem. Jöjjenek jövőben fiataljaink! Van itt mit tanulni! Töltést szerezni a múltból a jövőre nézve!

TURBASA – NOVOSZIBIRSZK

Szeptember 11. (csütörtök)

8 órakor ébredtünk. Szikrázó napsütésre és Pusi hangjára, aki eddigre már a szokásos reggeli cigin is átesett. A többiek nem dohányoznak és kávéznak, ezért mindezen tevékenység számára másfél hete magányos műfaj. Hiába, „szenvedélybetegnek” lenni sok plusz időtöltést igényel. Mi, a többiek – igazi szenvedélymentes „európai emberként” – jórészt nem toleráltuk eme időtöltéseit, ezért erre külön időszakokat kellet kiszakítania az éjszakából.
A sorőr már várt bennünket, bár az indulás csak 9-re volt megbeszélve. Korábban ért ide Novoszibirszkből, ami kb. 600 kilométerre van innen. Jól bírja emberünk. Csabával végig filozofálják az utat, az orosz neokolonaizmusról és egyebekről…

A szikrázó napsütésről az épületből kilépve az is kiderült, hogy nem csak szikrázik, de meleget is ád. Azaz kellemes nyárutós meleg nap vár ránk. Már indulás előtt egy szál trikóra kellett vetkeznünk. Úgy látszik, még csak belső Áltájban közeleg a tél.

Kedvenc túrabázisunkat elhagyva, a folyópart zötyögős, köves útján, majd a Katuny impozásns és izgalmas függőhídján utoljára átkelve, bár a folyó mentét sokáig követve, búcsúzunk el Áltájtól, bár még nagyjából 50 kilométeren keresztül élvezzük a folyamatosan lapul el a táj szépségét. A hegyek dombokká szelídülnek, majd észrevétlen teljesen síkká válik a terep. A végtelen búza és hajdinamezők, krumpliföldek alföldi tája következik Novoszibirszkig, amelyet nyírfaligetek, erdőrészletek és kaszálók törnek meg ritkásan.
Az áltáji hegyekben eredő vizeket összefogó Katunytól is lassan búcsúzúnk. A Katuny (Katun) e folyó orosz neve, amely az eredeti áltáji elnevezésből, a Kadün-ből származik. A Kadün húgot jelent. Áltáj régió határában, már az alföldi részen - ahová az áltájiak régen téli szállásra terelték legeltetni állataikat - egyesül a húg a báttyal, azaz a Bíj folyóval és Ob néven egyesülve, egyre szélesedve hömpölyögnek tova - Novoszibirszket is érintve - az északi Jeges-tengerig.
Félúton sötét felhők tornyosulnak előttünk. Lehet, hogy belefutunk egy viharba?
De nem sikerült eső nélkül áthaladni a felhők alatt. Ismét süt a nap, mezők és szántók váltakoznak facsoportokkal. Még 250 kilométer Novoszibirszk.

Itt felfüggesztem a naplóírást, a többit majd esetleg otthon, ha történik még valami érdemleges ittlétünk további egy napja alatt. Most azt gondolom, mi is történhetne az elmúlt napok sűrű történései után, ami azokat felülírja. Csak egy esti fesztiválzáró vár ránk, majd pakolás és indulunk haza Magyarországra.
De novoszibirszki barátaink még felülírhatják a jóérzésektől és rengeteg pozitív élménytől eltelt és zsibbadt érzékeinket, akár adhatnak új záró impulzusokat is. Szibéria a meglepetések és a gyors változások országa! Mindenkinek bátran ajánljuk!

Ossza meg ismerőseivel:
Kapcsolódó anyagok:

10. nap - BES ÖZÖK - ÁSZKÁT - ÁLTÁJ (túrbázis)

2008. szeptember 10.

Bes Özökből helyközi kisbusszal, majd stoppal Ászkátba, estére pedig a turista bázisra

kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések

10. nap - BES ÖZÖK - ÁSZKÁT - ÁLTÁJ (túrbázis)

2008. szeptember 10.

Bes Özökből helyközi kisbusszal, majd stoppal Ászkátba, estére pedig a turista bázisra

kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések

10. nap - BES ÖZÖK - ÁSZKÁT - ÁLTÁJ (túrbázis)

2008. szeptember 10.

Bes Özökből helyközi kisbusszal, majd stoppal Ászkátba, estére pedig a turista bázisra

kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések

10. nap - BES ÖZÖK - ÁSZKÁT - ÁLTÁJ (túrbázis)

2008. szeptember 10.

Bes Özökből helyközi kisbusszal, majd stoppal Ászkátba, estére pedig a turista bázisra

kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések

10. nap - BES ÖZÖK - ÁSZKÁT - ÁLTÁJ (túrbázis)

2008. szeptember 10.

Bes Özökből helyközi kisbusszal, majd stoppal Ászkátba, estére pedig a turista bázisra

kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések
kommentek,
értékelések

Kérjük, írja meg véleményét:
Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

Eddig hozzáfűzött kommentek:
2008.09.12. 13:23
Jó volt kicsit belelátni a távoltöltött mindennapokba. Peti, várom a személyes élménybeszámolót! N.


2008.09.11. 23:11
Az igen érdekes beszámoló folytatását várjuk sok-sok képpel kiegészítve,/természetesen már itthon/. Jó utat kívánunk Szabó Zoltán és Szabó Zoltánné Pettendi Szabó Péter szülei

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
2024.03.12. 22:12

Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!

Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!

A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!

 

Részletek és jelentkezés ITT.

2023.06.25. 015:05

Görög filmműhely-vezetők a somogyfajszi táborban

Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.

2023.05.12. 017:02

PÜNKÖSDI IMPROVIZÁCIÓK - találkozó Ravazdon

Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

 

TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK