KÉPAJÁNLÓ
|
PASSPORT CONTROL HÍREK
2015.02.26. 11:43
Vége az egyetértésnek!
Végre lesz Kelet- és Nyugat-MEDIAWAVE!
A MEDIAWAVE Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány és a Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke nyilvános, titkos hallgatói ötletpályázatot ír ki Magyarország valamennyi felsőfokú építészképzésben résztvevő hallgatója számára.
A tervpályázat célja a 25. MEDIAWAVE fesztivál központi helyszínét adó komáromi Monostori Erőd Dunai Bástyáját kettéválasztó FAL megtervezése és megépítése.
A Falat a Kiíró a Bíráló Bizottság ajánlását figyelembe véve a kiválasztott pályázat/pályázatok szerzőjének/ szerzőinek bevonásával, közösségi építéssel a fesztivál első három napjában kívánja megvalósítani a pályázaton induló hallgatók önkéntes közreműködésével.
A Fal építésének aktualítása az a sajátos véletlen, hogy a MEDIAWAVE fesztivál létrejöttének és a berlini fal elbontásának 25 éves évfordulója egybeesik. A közelmúlt történelmének egyik legemblematikusabb falbontása jó apropót szolgáltat arra, hogy feltegyük a kérdést, miért is épültek a múltban és épülnek a mai napig is szomszédokat, népeket, kultúrákat elválasztó falak? Jól tudjuk, hogy e falak nem elsődlegesen fizikai építmények, hanem az emberi agyakban felépülő szellemi falak fizikális vetületei. És nem is mindig öltenek fizikai formát. Alattomosabb formái láthatatlan, de gyorsan érzékelhető akadályokat jelentenek az emberi érintkezésben. E sokféle fizikai és szellemi állapotú falakat keressük a filmművészet területén és fogjuk keresni – építeni és bontani – az építészet és más művészeti produkciók, közösségi akciók formájában a 2015-ös MEDIAWAVE EGYÜTTLÉT-en.
A tervpályázat meghirdetése: 2015. február 26. A tervpályázat beadása: 2015. március 31.
A részletes pályázati kiírás és mellékletei a ftp://www.mwave.irq.hu/ tárhelyről tölthetők le: Felhasználó: 25MwFal Jelszó: 2015Egyuttlet (Hangulati elemként az előző év válogatott fotógalériája itt érhető el.)
2014.12.08. 11:24
December 12 a jelentkezési határidő, de a filmeknek csak 2015 februárjáig kell elérkeznie a szervezőkhöz. A fesztivál weboldala a mellékletben érhető el vagy itt.

2014.12.02. 15:13
Gyerekszem Filmfesztivál legutóbb két évvel ezelőtt került megrendezésre, így épp ideje, hogy a szervezők ismét lehetőséget adjanak az egyre erősebb, és egyre kreatívabb gyerekmezőnynek, hogy újra összemérjék tudásukat a filmkészítés mezején. Nehéz időszakban van a kultúra, támogatás, pénzforrások híján, ezért üdítő alkalom gyerekek által készített, kis költségvetésű, fantáziadús alkotásokat látni a Gyerekszem Filmfesztivál repertoárjában. Ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy ebben az évben, ötödik alkalommal megrendezik a filmkészítő gyerekek magyarországi fesztiválját, melyre 2015. február 15-ig várják az ifjú alkotók munkáit. Részletek a mellékletben.
2014.08.31. 14:50
Ma osztották ki az augusztus 28-31 közt, budapesti Aranytíz Kultúrházban megvalósult az országos diákfilm verseny díjait. A díjazottak közt több olyan fiatal is található, akik különböző MEDIAWAVE filmkurzusok, filmtáborok keretében készítették alkotásaikat.

A középiskolás kategória alkotói díját nyerte: Szelestey Bianka (Veszprém): VISSZAUTASÍTHATATLAN AJÁNLAT és Dömötör Balázs (Tárnok): SZEMBEN MAGAMMAL. Mindkét film a MEDIAWAVE kisharsányi Nyári Filmtáborában készült, amely tábor megvalósulását a Nemzeti FIlmalap támogatta. A zsűri díját: Sárosi Csaba (Pannonhalma/Erdély): LIFT, illetve "a legjobb kísérleti film" díját Csiky Miklós (Pannonhalma/Budapest): VISSZAFELÉ című filmje nyerte. A zsűri két további filmet is kiemelt, dícséretben részesített a bencés filmek közül: Tóth Imre: KOSÁRBÓL, Barcsák Bálint: In memoriam Dr. K. H. G. E filmek a TÁMOP támogatásával, a MEDIAWAVE által megvalósított pannonhalmi bencés filmkurzus keretében készültek.
A fiatal filmes kategória alkotó díját Murányi-Matza Teréz (Nagyvárad): ZÚZ és SMARTLOVE, Koblinger Ádám (Budapest): TÁVOLSÁGOK, Dömötör Bence (Budapest): KERÉKPÁR és FÉNYORSZÁG című filmje nyerte el. Amelyek többségében a Nemzeti Filmalap támogatta MEDIAWAVE Nyári Filmtáborban készültek, kivéve a KERÉKPÁR című filmet, ami a MEDIAWAVE Fesztivál alatt filmkurzus keretében készült. A filmek a címre kattintva megtekinthetők!
105 benevezett filmet neves szakemberekből ál zsűri értékelte (Matkócsik András: operatőr-rendező, Medgyesi Gabriella: szerkesztő-rendező, Nyakó Júlia: színművész, Szita Miklós: Balázs Béla díjas producer, Kovács Gábor újságíró). A három kategóriában (általános iskolás, középiskolás, fiatal filmes) kiosztot 26 díjból a MEDIAWAVE neveltjei 9-et hoztak el. Úgy érezzük, ez elég jó arány. Van értelme és hatékonysága filmes oktató tevékenységünknek.

2014.07.14. 014:08
Bár szépen gyűlnek a jelentkezők az Ördögkatlan Fesztivál alatt, Kisharsányban megrendezett MEDIAWAVE Nyári Művészeti Táborba, lásd itt a filmes, itt pedig a fotós résztvevőket tanárokat, de ezért figyelmeztetjük a lassú gondolkozású fiatalságot, hogy július 16 után 13eFt, helyett a tábor kezdetéig 20eFt a részvételi díj. Persze ha sok pénzed van, akkor nyugodtan légy lusta és link.
.jpg)
2014.07.06. 018:08
A felvidéki KCUBAR & MEDIAWAVE közös szervezésében, nagyon hatékonyan, jó hangulatban és nem izgalmaktól mentesen zajlott a Bódva-völgyében a Film, Fotó és Néprajzi Gyűjtő Tábor és Konferencia, 2014. június 30-július 5. között. A mecenzéfi csillagvizsgáló volt a tábor központja és onnan rajzott szét a környék falvaiba a szakmai tanárokból és résztvevőkből álló néprajzi, filmes és fotós érdeklődésű csapat. Gyakorolni a néprajzi gyűjtés módszereit, az adatközlőkkel való viselkedés alapjait. A mellékelt és a következő hetekben, az egyéni szelekció után egyre bővülni fotó fotóarchívum ezt a munkát mutatja és fogja mutatni méginkább a jövőben. A filmek csak később készülnek el. Úgy gondoljuk, hogy aki átesett a cigánytelepes forgatáson, fotózáson, az sokat fejlődött szakmailag és sosem fogja elfeledni az ott tapasztaltakat. Ez nem egy turista séta volt.

2014.06.25. 10:22
A komáromi Monostori Erődben "rég" véget ért EGYÜTTLÉT kellemes emlékét idézik vissza a rendezvényen járt filmesek, szakmai vendég utóbbi időben befutott véleményei (lásd a bővebbenben). Úgy tűnik elég mély élményt sikerült okoznunk ahhoz, hogy a halványuló emlékek közül néha előbukkanjon a FÉNYÍRÓK FESZTIVÁL-jának speciális hangulata. Jövőre ugyanitt folytatjuk! Immár 25. alkalommal!

Fotó: Nagy Péter
2014.06.09. 21:14
Augusztus 2-9 között több mint 10 művészeti műhely várja az alkotni vágyó fiatalokat az Ördögkatlan Fesztivál keretében. Érdemes időben jelentkezni, mert július 15-ig kedvezményesen lehet jelentkezni.
.jpg)
2014.06.09. 018:08
KCUBAR & MEDIAWAVE
Felvidéki Film, Fotó és Néprajzi Gyűjtő Tábor és Konferencia
2014. június 30-július 5.
Mecenzéf, Bódva-völgye, Felvidék
Nem klasszikus értelemben vett népzenei és néptánc táborról van szó! Műhelyünk sokkal inkább azoknak a néprajzoksoknal, népzenészeknek, néptáncosoknak szól, akik még csak tervezik, de még nem vagy keveset gyakorolták az eredeti népi közegben való mozgást, eligazodást. A részletes kiírás és részvételi feltételek ide kattintva érhetők el!
.jpg)
2014.05.25. 10:54
Elkészült a Both Miklós vezette zenei műhely zárókoncertjének teljes videódokumentációja. A műhely személyi gerincét a Palimo együttes adta, amely fiatal tehetségeket Both Miki a "Ragyogó évszázad" produceriroda, nevesítve Tóth Erzsébet kolléganőnk támogatásával szedett össze, többségében kis falvakból. E formálódó csapatot egészítette ki Artem altáji torokhangú énekes, Yawu és Alberto togói és kongói menekültek és a Davinia andalúz flamenco énekesnő. Meglehetősen nagy buli kerekedett a végére a narancssárga riasztásos, erősen meghidegedett időben. Kellett is a zárókoncert adta melegség eme időjárási katasztrófahelyzetben. És melegségre, jóérzésekre bőven adott okot a koncert, érdemes megtekinteni! Katt ide!

|
KIEMELT HÍREK
2023.06.25. 015:05
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
2023.05.12. 017:02
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.

TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK.jpg)
.jpg)
|