PARTOT MOSUNK

Túl sokan vagyunk! Tenni kell valamit, hogy jövőre kevesebben legyünk. – Kb. így kezdte Hartyándi Jenő az idei Nyári berek vasárnap esti megnyitóját. Bizonyára jó páran megütköztek ezen a felütésen. Pedig ezeket a keménynek tűnő mondatokat évtizedek következetes tevékenysége hitelesíti.

1981-ben ismertem meg Jenőt, Kisörspusztán. Jenőnek máig a kisörspusztai szellem az etalon. Ez a néhány házból álló apró település Ábrahámhegy és Salföld között fekszik. Homokot termelnek itt ki, a keletkező bányatavakban kiválóan lehet fürdeni, így még csak le se kell menni a kb. 5 km-re lévő Balatonra. Egy ilyen bányató partján láttam meg először Jenőt, éppen videózott. Akkoriban egyetlen őslakos néni lakta Kisörspusztát, meg néhány bp-i értelmiségi, köztük zenészek, akik a roskadozó házakba igyekeztek életet lehelni. Minden évben aug. 20. környékén 2-3-4 napra 50-100-150 ember lepte el ezt a néhány házat és sátrazva a környező dombocskákat. Nem volt szervezés, szájról-szájra terjedt a hír, hogy érdemes ide eljönni. Nem volt meghirdetett program, de lehetett tudni, hogy előbb-utóbb sportversenyek lesznek, a Kisörsi Olimpia! A győztesek dobogóra állhattak, fanfárok helyett Dresch Misi szaxofonja köszöntötte őket. Fürdeni mindig lehetett, vagy kirándulni a csodálatos környéken. (Emlékszem, egyszer rengeteg őzlábgombát szedtem, nem volt semmim, de valahogyan csak sikerült többekkel együtt megfőznöm.) Abban pedig biztos lehettél, hogy este remek koncert lesz. Dresch volt a fixpont, de olykor Szabados György is megjelent; no és a körülöttük gyülekező számtalan dzsesszmuzsikus, meg olykor népzenészek is. (Érdemes a youtube-on rákeresni Pataki Béla felvételeire, de van fent Jenőnek is egy filmje.)

Nem voltam sokszor Kisörspusztán, de azok a napok mindig a szabadság mámorító érzését adták számomra, főleg a 80-as években. Akárcsak azok a győri koncertek, amelyekre Jenő a legjobb chicagoi jazzistákat hozta el nekünk – máig hihetetlen módon.

A rendszerváltás után pedig megcsinálta a Mediawave-et, de ezt már jobban ismeri a somogyfajszi közösség is meg a nagyközönség is. A nyári alkotóműhelyeket én az Ördögkatlan fesztiválból ismerem. Az egész fesztivált nagyon szeretem, de a kisharsányi Kovács udvarház volt számomra mindig a legfontosabb helyszín – és ez is nagyrészt Jenőnek köszönhető. (Vissza kell fognom magam, hogy ne kezdjek el mesélni az ottani eseményekről, de most mégsem ez lenne a feladat…) Tavalyelőtt aztán Jenő besokallt az Ördögkatlan egyre szaporodó közönségétől. Úgy döntött, nem akar többé közönséget, csakis közösséget, együttlétet. Both Miki segítségével megtalálta a somogyfajszi kastélyt, így került sor tavaly először a Nyári berek elnevezésű antifesztiválra, amelynek a „…lassú víz” lett a jelszava. Erről írtam pár hete egy visszaemlékezést, mely megtalálható a Mediawave oldalán is, de egyszerűbb, ha ide a fb-eseményt linkelem be:

https://www.facebook.com/events/1936858626598907/permalink/1957681177849985/,

már csak azért is, mert ugyanide kiraktam az idén készült képeimnek egy bő válogatását is. Minden képnek adtam címet, de olykor meséltem is az esményekről, emberekről, hangulatokról. Vagyis ajánlom ezeket megtekintésre, és ezek után már nem is szaporítanám itt a szót hosszabban.

A legnagyobb élmény számomra idén a Simorág TánCirkusz produkciója volt a két óriási platánfa törzsén fel-le táncolva, majd a sokféle tüzes eszközzel való táncolásuk – Ferenczi Gyuri és a Rackajam kíséretével. (Erről nekem nincs képem, épp csak az előkészületekről, tök jó lenne ide valakinek a képeit vagy videóját belinkelni.)

Szeretném kiemelni a közös étkezések közösségteremtő erejét, főleg a vacsorák „bográcsközösségeit”. Ennyi embernél viszont némi gondot okozott a megfelelő körülmények közötti leülés.

Magam a gót oktatva igen elégedett vagyok. Tavaly is volt érdeklődés, de idén olykor már alig győztem energiával… Jó páran voltak, akik nap mint nap visszatértek, és kíváncsiságuk remélhetőleg tartós lesz. Egy mexikói zenésszel pedig kifejezetten élvezetes meccseket vívtam.

Kiemelendő a tábor nemzetközi jellege. Románok, szlovákok, bolgárok egyaránt otthonosan mozogtak közöttünk, de volt holland, amerikai, francia/okszitán, lengyel, spanyol, mongol (?) és mexikói résztvevő is. Valamint jöttek magyarok Szlovákiából, Romániából, Argentínából, Uruguayból, sőt Hongkongból és az Egyesült Államokból is.

Jó volt sok tavalyról meg régebbről ismerős arcot újra látni, némelyekhez közelebb kerülni, mint tavaly. És megint megismerhettem sok új, érdekes, értékes és kedves embert. De míg tavaly majdnem mindenkivel váltottam szót, most ez képtelenség volt, minden jó szándék ellenére. Egy kicsit valóban sokan voltunk. Kíváncsian várom, mit talál ki Jenő jövőre…

Bárdos Zoltán
Bp., 2017. július 26.