A műhely egyik szegmense, adottsága a különleges természeti környezet. A tábornak otthont adó Somogy Természetvédelmi Szervezet (somogyfajszi Kund-kastély központtal) 1980-ban jött létre, a Magyar Madártani Egyesület 30. számú helyi csoportjaként. Tevékenységi területe a belső-somogyi ökológiai hálózat, amely számos védett és fokozottan védett faj mellett jelentős rétisas, fekete gólya, vidra, cigányréce populáció élőhelye. Tevékenységünk a kezdetekben fajvédelmi akciókból állt. A környező területek felvásárlásával és "visszavadításával" (tavakat, mocsarakat hoztak létre) igyekeznek visszaállítani e táj egykori természetes világát, tekintve az őshonos növény és állafajokra, valamint az ember által űzött hagyományos tájgazdálkodásra (pásztorkodás, halászat). A ki/visszalakított madárparadicsom állománya leskunyhókból jól megfigyelhetők, videózhatók.
KÖZÖSSÉG - HAGYOMÁNY
Műhelyünk másrészt azon filmesek, muzsikusok és a hagyományok iránt érdeklődőknek szól, akik még nem vagy csak keveset gyakorolták az eredeti népi és roma közegben való mozgást, eligazodást. Az eredeti források, az adatközlők megtalálásának módját, az azokkal való kommunikációt, és az eredeti néphagyományok legyűjtésének nem lenyúlós utózüngéjű módszerét szeretnék gyakorolni. De természetesen alkalom nyilhat szakmai mesterfogások ellesésére is. A tábor keretében különösen koncentrálunk a néprajzi gyűjtőmunka vizuális részére, mint a megörökítés lehetőségének fontos szegmensére.
Az előző műhelyekben készült filmeket, fotókat és zenei zárókoncertek videódokumentációit ide kattintva lehet megtekinteni.
A műhelyekben való részvétel általános feltételei a következők:
A műhely elsősorban a 16 éven felüliek számára nyitott. Nem iskolai rendszerben működik, pedagógiai felügyeletet nem vállal, a szakmai munkára koncentrál.
A műhely csak korlátozott számban, érkezési sorrendben tud jelentkezőket fogadni, mert a gyűjtőmunka intim körülményeket kíván.
kedvezményes jelentkezési határidő:
2015. július 5.
(E határidő lejárta után a teljesárú részvételi díj érvényes!)
támogató:
további információ:
Both Miklós e-mail:both.miklos@gmail.com
Hartyándi Jenőe-mail:hartyandi@gmail.com
tel.: 20/9690-535
KIKNEK SZÓL? KIT VÁRUNK!
A táborba nyitott szellemiségű, művészetek és a hagyomány iránt érdeklődő fiatalokat és kevésbé fiatalokat várunk, akiket a filmezésen, a népzenén és a néprajzon keresztül próbálunk belevinni népi - különösen a vidéki roma - kultúránk mélyrétegeibe.
A népi kultúrától riadó vagy semleges érzelmeket ápolók felé legyen példa saját esetem (Hartyándi Jenő). Az iskola oktatás nemhogy megkedveltette, hanem elvette a kedvemet a népdaloktól, népzenétől. A tanítás tárgyát képező, stilizálttá tett, a nyers és durva elemektől letisztított, mondhatni civilizált népdalokról épp azt réteget "takarították le", amelytől később számomra érdekessé, izgalmassá váltak. Ez később akkor következett be, amikor közvetlenül a román forradalom után, 1991 januárjában, Kerényi Robiékkal megindultunk Gyimes és Moldva felé. A magyarok számára addig elzártan élő két csángó csoport közt aztán olyan erejét és hiteles valóságát, funkcióját (pl. mulatság) sikerült megtapasztalnom a népi világnak, kultúrának, zenének, amely azóta is rabjául tart. (Itt egy filmem erről az időszakról!) Több ilyen út, forgatás vitt aztán tovább a rokon népek - ujgurok, baskírok - és más kisebbségek megimerése, kulturájuk ledokumentálása, képviselőik hazánkba hozása felé.
Erős, temészetességgel teli, de egyben egyszerű világok ezek. Az jár jól a megismerésükkel, aki képes felfedezi bennük az egyszerűségből, természeteségből áradó szépséget.
Figyelem! Külön problémák tömegét veti fel az ilyen terepen való mozgás.
Pl. illik "óvatosan, lábujjhegyen járkálni", minél kevébé megzavarani a helyi világot. Nem egyszerű dolog ez. Azt sem árt tudni, hogy nem a használt gép minőségétől fog függni az elkészül videó minősége, tartalmi mélysége, hanem sokkal inkább attól, milyen közel sikerül kerülni annak alanyához - szivéhez, lelkéhez. A kerítésen beleselkedő kamerás a felszínt képezi le, nem lát az otthonok, az érzelmek mélyébe. Ahhoz kapun, házon belül kell kerülni...
Találkozásaink alanyai a saját köznapi életüket élik, és egyáltalán nem gondolják azt, hogy ők egy elveszés határán lévő népi kultúra utolsó letéteményesei. Csak élnek, amint tudnak, az adott körülmények adta lehetőségek között. Többnyire szegények, esetenként nagyon szegényen. Magukban megtestesítve, őrizve a hagyományos népi kultúra és tudás nagyon fontos elemeit.
És ne feledjük, hogy ha vendégségbe megyünk oda az ősi hagyományos szerint illik ajándékot vinni. Ebben a világban ez a természetes. Egy üveg bort, pálinkát, bármit, amit jó szívvel adunk. És ők ezt viszonozni fogják, lehetőségeik szerint.
Elsősorban azoknak a kezdő néprajzosoknak, nép és rockzenészeknek ajánljuk, akik tudásukat szeretnék szélesíteni a cigány népi kultúra elemeivel. A néprajzi és zenei gyűjtés és együttműködést irányító Both Miklósnak nagy gyakorlata van az autentikus közegekben való munkálkodásban.
a tavalyi felvidéki táborunk alatt, Both Miki által készített klip
Kínában, Iránban és legutóbb Ukrajnában gyűjtött népzenét. A MEDIAWAVE-vel és a Ragyogó évezreddel karöltve több mint öt éve nagy szerepe van a végvidékeken élő cigány zenei tehetségek megtalálásában és integrációjuk segítésében. Mostani zenei műhelyének gerncét is a Palimo Story néven futó, az ország különböző részeiről összegyűjtött csapat teszi ki. A műhely célja, hogy a környező cigánylakta falvakba kimenve zenei tehetségeket találni, majd pár nap műhelymunkával zenei produkcióvá összekovácsolni őket. E formálódó csapatba - limitált létszámban - kívülről is lehet jelentkezni. A befogadás tekintetében Both Miklósé a döntő szó.
A táborba a jelentkezési lap kitöltésével, hangszer megjelölésével és a filmesekkel azonos feltétellel lehet jelentkezni.
************************************
FILMKÉSZÍTŐ MŰHELY
Hartyándi Jenő - hasonló világokban 'szocializálódott' - operatőr, rendező és Jörg Tibor hangmérnök fogja segíteni a dokumentumfilm készítéssel megismerkedni vágyók munkáját.
A dokumentumfilm készítéshez több fő szükségeltetik, ezért a jelentkezőkből ministábokat állítunk fel, amelyek a következő tulajdonságokkal bíró személyekből kell, hogy összeálljanak:
- a kérdezni tudó
- a képet, azaz az adódó szituációkat, beszélgetéseket rögzíteni tudó
- a hangot rögzíteni tudó
- utómunkaként a filmet vágni, rendszerezni tudó.
De pl. a 'kérdezni tudó' kifejezésen nem feltétlen az ostoba és stereotíp kérdéseket feltevő riportert kell érteni. Sokkal inkább egy érzékeny, a beszélő alany mondantója iránt figyelmes, ritkán beleszóló, sokkal inkább a szemével, tekintetével, figyelmével azt irányító beszélgetőtársat. A megfelelő figyelem hatására megered a nyelv.
Az eléső nap kamerakezelési és szemlélei felkészítése után - már aki ennek szükségét érzi - két gyakorlati útat látunk megvalósíthatónak:
1./ KÖZVETETT ÚT
Both Miklós meghívott zenészvendégeivel (Palimo Band) megpróbál kapcsolatot teremteni a helyi és környező falvak cigány közösségeivel, zenei tehetségek után kutatni. Ezen kapcsolatteremtések és az ennek során szerzett tapasztalatok segíthetnek abban, hogy a készített film hangulatklip lesz, vagy netalán egy werkfilm, ne adj Isten a szerzett kapcsolatok által a cigány közösség életében elmélyülő portré vagy dokumentumfilm.
a tavalyi felvidéki táborunk alatt, Both Miki által készített klip
2./ KÖZVETLEN ÚT
A közvetlen út az előző szakasz utolsó utolsó mondastrészévelk azonos. De ez egy nehéz út. Ismeretlenül nagyon nehéz bekerülni egy cigány közösségbe.
A leforgatott nyersanyagokat az augusztus 1-8 közti MEDIAWAVE Nyári Filmtáborban lehet megvágni.
MIT BIZTOSÍT ÉS VÁR EL? – Jelentkezési feltételek!
A film műhely a következőket tudja biztosítani:
1./ tehnikai háttér o kamera
o akinek van sajátkamerája, kérjük hozza magával, hogy gördülékenyebb legyen a munka
2./ nyersanyag o DV kazetta – a műhely biztosítja
3./ szálláshely a somogyfajszi kastélyban
o 3.000.-Ft/éjszaka (többágyas szobákban), sátrazni ingyenesen is lehet, de a zuhanyzásért kb. 1.000.-Ft kérnek.
4./ étkezés a somogyfajszi kastélyban (nem kötelező)
o teljes ellátás: 2.000.-Ft/nap (reggeli-ebéd-vacsora)
Mindezeket a következő e-mailon lehet megrendelni:
Somogy Természetvédelmi Szervezet és Zöldfolyosó Alapítvány
e-mail: spanc@t-online.hu
web: http://www.stvsz.hu/
A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI:
1./ jelentkezési lap (hiánytalanul kitöltve)
a jelentkezési lapot e-mailben (hartyandi@gmail.com)
2./ fotó a jelentkezőről (1 db)
a műhely tagjainak interneten való, előzetes bemutatásához,
4./ saját film (ha van!) elérhetősége, linkje
5./ a részvételi díj átutalását/feladását bizonyító elismervényt (digitalizálva, szkennelve)
A részvételi díj magában foglalja a technika használat (kamera, hangtechnika), a nyersanyag, a tanárok költségeit.
A részvételi díjat a következő módon lehet eljuttatni:
helyszíni befizetéssel
pénzesutalványon feladvaa következő címre:
MEDIAWAVE Alapítvány, 9028, Győr, Soproni u. 45.
Kérjük a feladásnál megjelölni: Passport Control 35 filmműhely részvételi költség
banki átutalással
Számlatulajdonos neve:
Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány, Győr
Számlaszáma: 10700031-47422106-51100005
CIB Bank Győri Központi Fiók, 9021 Győr, Aradi vértanúk útja 10.
Az átutalás megjegyzésébe kérjük beleírni:
„Passport Control 35” és a résztvevő nevét
JOGOK
A műhelyekben készített anyagok (film, rögzített zene) joga a MEDIAWAVE Alapítványé, amely azokat elhelyezi internetes archívumában, valamint a filmeket fesztiválokra nevezi/heti. De a szerzőknek is lehetőséget biztosít további fesztiválokra való nevezésre, de kéri a nevezés, a programba kerülés és az esetleges díj szerzés tényének közlését, hogy azt a film internetes adatlapján, valamint hírfelületén el tudja helyezni!
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.