Garay Éva (Békéscsaba) véleménye
Ha röviden akarnám megfogalmazni a táborról szóló gondolataimat, akkor a következőket írnám:
Vedd ki belőle a részed, s tedd hozzá a magádét. S itt vége is lenne a gondolatomnak.
De ha időt adok magamnak és hosszasan elgondolkodom, akkor a következő gondolatok-foszlányok buggyanak ki belőlem.
Az Ács-műhely munkája valóban új színfonttá vált. Központi helyszínné lett, (a közösségi térben mindenképpen) mely köré többféle programok is szerveződtek. Egy tevékenység generált újabb tevékenységeket. Ez valóban nagy vállalás volt, remek gondolat, ügyes kivitelezés és új jövőkép.
Örömmel láttam, hogy hatékonyan működött a „Hozz és használj saját tányért és evőeszközt” irányelv, s észrevehetővé vált, hogy erőst kevesebb szemét termelődött a táborban. Ez a kezdeményezés és megvalósítás: „zöld út a jövőbe.”
A műhelyekben tetszett a gyermeki tolongás a kürtőskalács-és palacsinta készítésnél, örvendezve szemléltem a réteskészítés fortélyait, örömmel kapcsolódtam be a nemezvirágok-és nemezlasztik készítésébe és a mézeskalácsok díszítéséhez is hozzáfogtam, de valahogy mindig el is rontottam őket, így sajnos meg kellett ennem az elrontott mézeseket, ami persze - nagyon finom volt.
Csodálva szemléltem a Kovács Öcsi ötletének megvalósulását, a fatányérok elkészültét. Öröm volt látni a batikosok elmélyült tevékenységét és az örömet az arcukon, amikor elkészült az alkotás.
Merengve figyeltem a Gó-sok játékát és zene volt füleimnek a zenészek együttléte.
Érzékeltem Aranka és Márti fáradhatatlan munkáját a közösségi reggelik koordinációjában is, (elképzelni sem tudom, hogy Ari ezalatt az egy hét alatt - hányszor járta meg le s fel - a meredek pince lépcsőit), a konyhán dolgozók kedves kiszolgálását. Sajnos a kovi-ubit megkóstolni már nem tudtam. Köszönet jár Jörg Tibinek a Büfé működtetéséért is.
Jól estek a találkozások, a lélek-találkozások, az őszinte ölelések, a komoly-és komolytalan témájú beszélgetések, a röhögések, az agymenések és a nyitott- és befogadó emberek.
A legkülönlegesebb élményen talán közvetlenül nem is igazán a tábori léthez kapcsolódik, de a tábor a generátora. A faluban lett szállásom, a falubéli postás – Zsolti nyitotta meg házát és fogadott be pár éjszakára. A vele való beszélgetés során lelkesen mesélte, hogy a tábor időszaka alatt sok levelet kellett hoznia Tibornak. Elmondása alapján, a mindennapokban nagyon kevésszer fordul meg a Kastély körül, de most szinte minden nap volt kihordandó levele, ezáltal figyelemmel kísérte a tábor életét és a látványosabb zenepavilon épülését. Szinte gyermeki őszinteséggel csodálkozott el azon, hogy milyen ügyesek az ácsok és milyen csodát alkotnak egy hét alatt. Lelkes kommunikációjában örvendett a pavilonnak és hangot is adott annak, hogy a tábor véget ér, az táborlakók hazamennek „de a pavilon itt marad nekünk”- mondta. Nem akarta elhinni, hogy történik még ilyen ebben a világban és örvendezett.
Jóleső érzés volt hallgatni őt és elgondolkodtam azon, hogy tulajdonképpen mi is történik?! Van egy tábor-közösség, melyet körbe vesz egy másik közösség; a falu-közösség. Vagyis faluközösségben egy táborközösség. Elgondolkodtam, hogy vajon a falu apraja-nagyja mit is gondolhat, hogyan is vélekedhet a táborról… vajon mit jelent(het) ez nekik… vagy jelent-e nekik valamit egyáltalán… hat-e rájuk és hogyan…
Abban biztos vagyok, hogy a Zsolti postásnak igen, neki fontossá vált a mozgolódás, mely ezalatt a pár nap alatt a Kastély körül történt és abban is biztos vagyok, hogy postásként a legjobb hírvivője lett a táborban zajló eseményeknek.
A másik érdekes élményem vagy inkább szakmai tapasztalatom a „konferencia”, ahogy oly sokan neveztétek a táborban. A megvalósítás konzorciumi partnereként itt köszönöm meg én is mindenkinek a részvételt. Mindig bebizonyosodik, hogy a cselekvés és az alkotás mellett szükség van a szellemi táplálékra és alkotásra is – vagyis a beszélgetésre, mert a Beszélgetés érték. Nagyszerű előadások, érdekes meglátásokkal teli gondolatok cikáztak 2 napon keresztül, ami tovább gondolást érdemel. S talán a jövőre nézve – ha már nem is lesz ennek pályázati kerete – akkor is érdemes egy ilyen műhelyt is tervezni, pl.:„Beszélgessünk! címszó alatt. Működésében elképzelem, hogy valaki aki kedvet érez, s felvet egy témát- legyen az férfi-nő, közösség, házasság, háború, béke, film, történelem, természetközeliség, tánc, színház, humor, mindennapok, szexualitás, atomfizika, űrlények… bármilyen téma – s akit érdekel az csatlakozhat, mert hiszem azt, hogy tartalmas beszélgetések kerekedhetnek. Persze mindez most is megtörténik a táborban párban vagy kiscsoportban, vagy programhoz kapcsolódva, de feltételezem, ha teremtődik ennek ideje és tere, akkor vannak akik csatlakoznának egy ilyen típusú szellemi műhelyhez. (mint Londonban, a Hyde Parkban, a Speaker’s Corner). De lehet, nem kell ennek a folyamatnak sem keret, sem idő… csak egy kísérlet.
Gyorsan le is írom, mert nem szabad elfelejteni, hogy a „konferencia” ideje valakitől elhangzott a jövőre nézve egy hasznos ötlet: a tábori esti-mese gyerekeknek- felnőtteknek program.
Most úgy tapasztaltam, hogy voltak esték amikor „csöndes” volt a tábor, (amihez persze az eső is néha besegített) ami nekem kifejezettem jól esett. Szerintem tudni kell a hét folyamán néha lecsendesedni, befogadni és feldolgozni is.
Hosszú távon jó lenne azon dolgozni, hogy egy háziorvost is bevonni a közösségi működések és tábor szellemiségébe, mert nem árt, ha tagja a csapatnak egy ilyen tudású ember is. Személyes érintettségem ebben, hogy a természetvédelmi terület pollen-arzenálja váratlanul és erőst igénybe vette a szemeimet. Jövőre egy flakon szemcseppel és még több rúd csabai kolbásszal érkezem.
Én elvileg lazulni is (a pályázat miatt, konzorciumi partnerként-dolgozni) érkeztem a táborba. A lazulást kevésbé sikerült megvalósítanom. Jelenem a táborban nem feltétlenül látványosan cselekvő, hanem jelenlévő és gondolatban alkotó tevékenységgé vált. S ha voltak is ballépések, az számomra azt jelenti, hogy legalább voltak próbálkozások.
S hogy „Növelés vagy Nevelés?!” – erre a felvetésre a napokban találtam egy elgondolkodtató idézetet:
„A közösség olyan emberek csoportja, akik egyetértenek abban, hogy közösen fognak növekedni.” (Simon Sinek)
Köszönök mindent mindenkinek. Jókat!
Garay Évi
Békéscsaba, vagy ahogy a táborban kaptam: „Békés-csapda; a hely, ami rabul ejt!”