GAZDA JÓZSEF: EMLÉKEK ÁZSIÁJA
Kivonat Szibériát megjárt magyar hadifoglyok emlékeiből
A teljes könyv elolvasható:

http://www.terebess.hu/keletkultinfo/gazda.html

Ki mondja meg, hány nép is élhet Ázsiában? Talán senki… Maradjunk mi is azzal, hogy sok! Ázsia: népek tengere!
És ott, ott a népek tengerében ott voltunk mi, magyarok… Megjelentünk, és megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy ott több ezer év távlatából is nyilván tartottak minket, emlékeztek ránk. És mi szégyenkezve éreztük, mi tudjuk legkevésbé, hogy kik vagyunk. Hogy honnan jöttünk, s talán még azt sem, hogy miért vagyunk…

Ami a kaukázusi és közép-ázsiai népeket illeti, többekben megvolt a rokonságtudat a magyarokkal. A kisebb kaukázusi népek, mint az oszétek, kabarok, avarok, karacsájok és cserkeszek büszkén mondták, hogy jól tudják, nyugaton él egy nagy rokon nép, a magyar! Szégyenkezve sütöttem le a szememet, hogy én bizony nem is tudtam a létezésükről, de a pár százezres, tízezres népek szemében a tíz-tizenöt milliós magyarság léte nagy országot sejtetett. Érdekes módon még a kazahok tudtak a rokonságról, és kölcsönös örömmel fedeztük fel az azonos vagy hasonló szavainkat. Ha pentatonikus dalt dúdoltam előttük, ők hasonlóval válaszoltak, ahol fel-felcsillantak a hasonló, sőt, azonos motívumok.

Ott vannak az ujgurok… Azok is sokan vannak… Azt mondják, hogy ők a magyarokkal rokonok. Az országuk is Dzsungária. S azt mondják, hogy a magyarok nekik egy előőrseik. Az avarokéval talál az ő véleményük. Az avarok is azt mondták. Hogy a magyarok nekik egy előőrseik voltak. Mondták, hogy: "nem vagyunk Ázsia népe, nekünk van egy előőrs népünk már több mint másfél ezer év óta él Európában. Ezek a magyarországi elődeink… Nekünk már rengeteg elődünk van Európában. Például azt mondja, hogy a kunok. A kunok is testvéreink nekünk… Ők is átjöttek Európába! (VáA)

 
Mikor körbeülik a tüzet, akkor ünnepélyesen egyformán étkeznek, egyformán beszélgetnek. A tiszteletet megadják a törzsi főnökeiknek nagyon. Ez érdekes. S adnak nekik ilyen bizonyos szép ékszereket, amit gyűjtenek, például kavicsokat, amiből gyöngyszemeket csinálnak. Vagy a sapkájuk szépen ki van varrva. Éppen mint a kalotaszegieknek. Ez általában a közép-ázsiai türköknek nagyjából ugyanaz a szokásuk, mint a kalotaszegieknek. Na, ezt nem tudja senki… Nem mondja senki, pedig úgy van! Ugyanúgy gyönyörű hímzett ruhájuk van. Ugyanaz, mint a miénk. A színek is… Mikor az ember néz egy román hímzést, egészen más… Kék, sárga, minden. A magyaroknál simán megy át az egyik szín a másikba. Ugyanúgy van náluk is. Pentatonikus a zenéjük. A rengeteg zenetanár mind azt mondta az énekeikre is: Ne, a mi csángóink ugyanezt éneklik! Pentatonikus nótákat, pont ezzel az ütemmel. Voltak fogolytársaim - egy Mátéffy nevű, s egy unitárius pap - azok gyűjtötték, s állandóan kottázták az énekeiket… A csángó is pontosan úgy énekli: Madárka, madárka… S a törököknél ugyanaz. Jellegzetes a hanghordozásuk, a dallamvitelük… (VáA)

Szárdok is voltak ott, baskírok, mindenféle volt. Törökök, tatárok, minden. A tatárok igen, azt mondták az oroszok is, mikor jött hozzám valami magyar fiú, ismerősöm a faluban, hát hallgatták, ahogy mi beszélünk magyarul, azt mondta mindjárt az asszony: Tak govorityez, kak tatari! Úgy beszélsz, mint a tatárok! A tatár majdnem úgy beszél, mint a magyar. Csak az e és a r hangot használják jobban. Szerettek is a tatárok. Aztán a lengyelek… De azokat internálták oda… Került egyszer egy lengyel őszi munkára. Az is mind azt mondta, testvérek vagyunk. A baskírokkal is beszéltem, a finnek is s ők is azt tartották, hogy Ázsiából kijöttek a magyarok, azt mondták, hogy hét nemzet jött onnan el. Aztán megállottak Oroszországban, s erre-arra maradoztak el. A magyarok meg nem álltak meg, míg nem jöttek Magyarországra be. Ezt ott hallottam. Ott, mikor az Uralban voltunk… Na lássák, azt mondta, ahogy hajtottuk az Ural folyón a fát, lássák, itt jöttek ezen a folyón át a magyarok. Hét esztendeig utazták át az Uralt, míg gyalog átutazták. Több helyt megállottak. Megállottak, hogy legyen miből éljenek, míg jöttek onnan… Úgy hívták azt, ahonnan a magyarok eljöttek, hogy Szittya ország. Szittyó-ország… Ezt egy szabadkai fogolytársam mondta… Annyi volt a nép, hogy már nem fértek.(GeJ)

Voltak cseremiszek is, nem tudtam beszélgetni velük, de mondták, hogy ezek cseremiszek - ők ott Azerbajdzsán mellett laknak, ott a hegyekben -, az ott hegyes rész, ilyen kecskepásztorkodással foglalkoznak. Törpe, szőke, mozgékony, élénk, kékszemű emberek. Mind próbáltunk velük szót érteni, mert tudtuk, hogy rokon nép a magyarokkal… (PaB)

Ott rengeteg fajta nép él. Ilyen meg ilyen nemzetiségű… A tatárokat azért jegyeztem meg, hogy egy tanárnál dolgoztunk. Akkor aztán leültetett, s elmesélte Petőfit, s elmesélt mindent, s azt mondta, hogy "mi a magyarokkal rokonok vagyunk". Ezt jegyeztem én meg akkor ott, de különben egy kicsit olyan nehéz élet volt, mert a gyermekei - volt három gyermeke ennek a tanárnak - mentek ki az utcára koldulni. Hol innen, hol onnan csurrant valami, adtak. Egy-egy jólelkű ember inkább megvonta magától, s annak a koldus gyermeknek adott egy rubelt vagy valamit. Petőfi nevét említette, s elvitt a múzeumba, ahol Petőfinek a kéziratát megmutatta… (PoA)

Az Ural-hegységben voltunk a vasútnál, s a kirgizek is ott voltak a vasúti munkára. Több találkozásunk volt, mentek ők is mint mi. Azok havi fizetésesek voltak. Nagy sivatagokban voltak, pénzért elmentek. Tudtak oroszul is beszélgetni, értekeztünk úgy, ahogy tudtunk, azok kirgizül beszélgettek, s mi bizony sokszor ki is nevettük őket… S kérdeztük tőlük, ezt hogy hívják, azt hogy hívják, s mondták. Emlékszem vissza, az almának úgy mondták, alme. S jónak jahsi. Ami nem jó, dzsama. Ami jó, jahsi. S így foglalkoztunk egy kicsit velük. Amikor vasárnap nem dolgoztunk, ők érdeklődtek a magyar szavak, s mi a kirgiz után. Kíváncsiak voltunk egymásra. (TóGy)

A magyarokat szerették, mindenhol szerették. A munkában, mondom. Ha már vengrij [magyar] volt, volt amelyik azt mondta, földiek vagyunk! Hogy valamikor mi is ott voltunk. (KoS)
A kirgizek azok rokonnak tartották magukat. (VáA)

A tatárok s kirgizek segítettek minket leginkább. Rokonszenveztek velünk. Mondták, ők s a magyarok valamikor vérrokonok voltak. A fejnek azt mondja: fij, a karnak kar, - csak ő gyorsan mondja. Bárhol került rá alkalom, a tatárok s a kirgizek mindig segítettek rajtunk. Akárhol! Bíztunk bennük…

a mi rokonaink… De kik a mi rokonaink? A szaktudomány legtöbbet a vogulokról és osztjákokról beszél. Pici, maradék népek, pusztuló, kihaló fajták. Elmúlásuk - mint minden elmúlás - valahol tragikus… Foglyaink talán már nem is találkoztak velük… Vagy mégis? Lehetséges! Csak emlékezők nem kerültek…

És élnek itt még ma is olyan népek, amelyek alig kerültek ki a nomádság állapotából. Köztük nem egy, amelyik a történelem folyamán kapcsolatban lehetett a mi elődeinkkel. A régi magyar vallás is innen eredeztethető, Szibéria egyes kis népeinek mai napig is vannak mindentudó, ősi titkokat őrző sámánjaik… De vannak hegyek is, főleg a "kapukban", a "belépőknél". Az egyik kapu a Kaukázus. Nemcsak Ázsiának, az orosz birodalomnak is egyik kapuja. Sok kis nép hazája, a magyarság számára titokzatos hely. Ott vesztek el valamikor a szavad-magyarok, akik leszakadva a fő-törzstől nem nyugatra, a Kárpát-medence fele, hanem dél-irányban vándoroltak. Ők már nincsenek, de az emlékük - mint rokonságtudat - az ott élő népek némelyikében megmaradt napjainkig is.

Ázsia földje… Ősök földje… Életadó föld és szenvedések földje… Bölcsőringató hely, ősidőkbeli sírjaink, XX. századi sírjaink, a régmúlt és a közelmúlt jeltelen sírjainak helye…

Egybehangzó véleménye minden fogolynak, vannak általános, közös tulajdonságaik is az orosz Ázsia népeinek. A jóság, az emberség, a barátságosság. Ott nem gyűlölik az embertársat, inkább segíteni akarnak egymáson. Ott mindenki a másikra figyel! Hiszen: ki vannak szolgáltatva az idő zordságának, a telek kegyetlenségének… És ki még a mindenkori hatalmaknak is, hiszen sok itt a politikai elítélt, a bűnösnek nyilvánított bűntelen…

Jó emberek. Olyan emberek, hogy első osztályú emberek voltak. Ott rossz embert nem találni! Ott se hazugság, se tolvajság nem volt akkorjában, mert vallásos nép volt. Ha elment valahova, mert szent kép volt az asztalán, odaállt, s vetette a keresztet, s úgy ment el. Mikor hazajött, imádkozott. Ha egy kancsó vizet vitt, akkor is imádkozott… Az egész falu népe jó volt. Ott senki rosszat! Mikor kimentünk vasárnaponként, találkoztunk. Nagy falu volt rettenetesen. Vasárnap a községházánál volt a találka, s ugye, mint fiatalok mentünk, járkáltunk a falu között. Mindegyik mondta: Igyi k nam, na csaj! Gyere hozzánk, igyál teát. Nekük az volt a minden, a tea. - Mindig jól fogadtak. Nem volt rossz. Én a forradalom, ha nem jön, nem jövök haza. Gazdáskodtam volna. Gazdám adott volna nekem [mindent]. Még leányt is adott volna. Ha akarom, földet vagy malmot is adott volna. Egy vasárnap behívott. Azt mondja: Hazamész-e, vagy itt maradsz? Itt maradok - azt mondtam -, nem megyek haza. Na jó, aszondja, fiam! Aszondja: megházasodol itt, ha kell, földet adok, ha kell, malmot.

Aki a Kaukázusban cserkesz volt vagy oszét, itt, Szibériában már orosz lett belőle. Kiszakítva a természetes környezetéből mindenki sokkal gyorsabban veszti el nyelvét, identitását. Egy legenda terjeng arról is, a csöbörcsöki magyarokat, akiknek a múlt században még virágzó településük volt "Tatárországban", a Dnyeszter mellett, Vlagyivosztok mellé telepítették át… Vajon igaz? Szibériát - nem számítva az ott élő népeket - már a cár idején száműzöttekkel s telepesekkel népesítették be… Ezek, vagy ezeknek a leszármazottai alkották egy jó nagy részben az orosz lakosságot…