www.mediawave.hu | www.mediawavefestival.hu | www.romerhaz.eu | www.filmfundgyor.eu
etnik Archív
2018. december SzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVH Aktuális program:
2018.12.15.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

VÉLEMÉNYEK, TÖRTÉNETEK, FOTÓK, VIDEÓK - NYÁRI BEREK Mediawave Nyári Tábor 2018 :: Mészáros Szabolcs véleménye

Mészáros Szabolcs - Forró Lívia - Bogdán Zoltán

 

Mészáros Szabolcs véleménye

(Szombathely)

a szabadtéri festőműhely vezetője

 

Kedves Mindnyájan!

Örülök, hogy Veletek lehettem,

kedves Montanaro úr, az én legnagyobb élményem az idén Te voltál, hogy beszéltünk és zenéltünk együtt!)

küldöm (nem) rövid reflexiómat, előre bocsánat a barokkos hangulatokért etc.
és pár képet, hogy lássátok, milyen az festőnek lenni :)
Köszönök mindent!
Szabolcs

 

 

A 2018-as somogyfajszi Nyári Berekkel kapcsolatos reflexióim
főleg, ami a Szabadtéri Festészeti Műhelyt illet

további két fotósorozat tekinthető még meg e témában

Mészáros Szabolcsé és Bogdán Zoltáné

 

 

Öt-hat éve veszek részt és működök közre (egyre) intenzívebben a Mediawave-es csapat által szervezett eseményeken. Az első komolyabb élményem, ahol ezt a világot – mert a megszokottól külön világ ez, egy teljesen másik! - megtapasztaltam, az utolsó kisharsányi évben, Horváth Dániel Dudu barátom Spontán Ethno Zenei Műhelye volt. Úgy éreztem magam, mint aki egy másik bolygóra csöppent. Ezek az események azóta is felérnek számomra egy űrutazással.

 


(Ez az oka, hogy azóta is kitartóan látogatom a Mediawave-et és a Nyári Bereket - az a körülmény, hogy olyan embereket, művésztársakat és barátokat [s az általuk alkotott szellemi közeget] leltem és ismertem meg ezeken a helyeken, akikkel az együttlét és az – esetenként művészeti ágakat átívelő - közös alkotás egyedülállóan értékes számomra. Mert a teremtő aktivitás, a kölcsönös tisztelet és érdeklődés mezsgyéin haladunk. És mert az elképesztő szakmai minőségek mellett tényleg nem az aktuális produktum a lényeg, hanem az az éltető plusz, amit ezekről az együttlétekről mindannyian hazaviszünk. Emiatt gondolom, hogy igaza van Bogdán Zolinak: ne legyen teljesítménykényszer. Még ennyi se.)

 


Aztán a következő évben az új helyszínen, Somogyban, a tájban kalandozva előbújt belőlem a festő, hiszen hivatásszerűen ezzel foglalkozom. A táj érintetlen szépsége nyilván nem nekem tűnt fel először, de akkor körvonalazódott bennem, hogy kezdeményezni kellene itt egy olyan kis festőcsoport alakítását, amely ebben a közegben a ’plein air’, vagyis szabadtéri tájképfestés mára nagyon mostohán kezelt területével foglalkozna. Törekvésemben támogatást találtam a szervezőknél, így 2017-ben két – velem együtt három - résztvevővel elindult a szabadtéri festőműhely.

 


El kell mondanom a befogadó közösségnek, hogy a mi munkánk eredendően nem igazán közösségi, nem túl látványos és alig jár hanghatásokkal. Bár művelőjének nem garantál, de gyakran nyújt meditatív ellazulás során megélt, időtől és tértől függetlenedő ’eltűnéseket’ – a tárgyi ’nyom’ néha még ennyire sem szembetűnő, sőt esetenként a befogadótól, nézőtől kitüntető figyelmet és megértést kíván. A festő általában elvonul a táj egy zavartalan, kihalt szegletébe – ráadásul nem ritkán olyan kora hajnalban, amikor még minden rendes ember alszik – és ott egyedül alkot, vacogva, harmattól térdig vizesen, figyeli, várja a napfelkeltét és miközben próbálja a látottakat egy festmény formájába önteni, mindent összefestékez maga körül, saját ruháját is jól összemaszatolja. Aztán, ha jó napja van, nem kell letörölni a gyengének látott végeredményt. A fények változnak, a modellek gyakran cserbenhagynak vagy annyit mozognak, hogy képtelenség követni őket. Mire hazaérsz, a kép tele lesz apró rovarokkal, földdarabokkal és levelekkel – a „MŰ” a teljes száradásig még többször arcra zuhan a sátorhoz támasztva a szélben. Hogy aztán a záró kiállításon mégiscsak bemutatásra kerüljön, mint egy különös, szabálytalan, magányos küzdősport elnémult játéktere.

 


2018-ban is két, teljes mellszélességgel – a közösségünkért is! - küzdő résztvevője volt a műhelyemnek, Lívi és Zoli, akiknek ezúton is köszönöm a hozzáállását, kitartását, lelkesedését, amivel néha bizony engem kellett stimulálniuk. (Nem mindig sikerül a buli/munka arányt eltalálni.)

 

 

És Rebekának is köszönöm, hogy – ha mégoly rövid időre – csatlakozott. És még néhány, látensnek nevezhető résztvevőnek, akik egyébként ugyanúgy komoly munkát végeztek, de őket nagy bánatomra nem sikerült meggyőzni arról, hogy ez közérdeklődésre tarthat számot. (Luca Lazarus képe nagyon festői lett!)

 

 

Így hát végül – nem kis örömömre - mégiscsak kiderült, hogy nem is olyan magányos küzdősport ez a festészet és – időnként már-már bolondériának tűnő - szeretetében úgy tűnik, egyre többen osztozunk – ahogy John Berger mondja – „az állvány előtt állva mindannyiunk tapasztalata ugyanaz”. Valahogy így lesz az emberfia személyes megszállottsága közös létformává! Ahogy gyülekezünk a kelő nap fényénél, majd elindulunk a berekbe, ahol véres harcot folytatunk a támadó bögöly-és szúnyogregimentekkel, majd a napi munka eredményét, a FESTMÉNYT - néha túlságosan is - szigorú önkritikával, egymást pedig lelkesítve meglátásainkkal, értékeljük. Örülök annak is – ez egy városban, többségünk mindennapi közegében lehetetlen lenne -, hogy találkoztunk Sándor gulyással, amely beszélgetések eredménye a róla készült arckép és pár szép szürkemarha-kroki lett.

 

 

 

Továbbá, hogy Józsi is modellt ült nekünk az udvaron.

 

 

Mészáros Szabolcs

 

 

Ossza meg ismerőseivel:
Kérjük, írja meg véleményét:
Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK