KÉPAJÁNLÓ
|
PASSPORT CONTROL HÍREK
2016.07.02. 20:10
Műhelyünk - a helyszínt adó településből és a Pajtafesztiválból (július 7-10.) és keretében működő népzenei és néptánc táborból adódóan - elsősorban azoknak a népzenészeknek, néptáncosoknak, általánosságban a népi kultúra iránt érdeklődőknek szól, akiket izgat e világ vizuális rögzítése, tartalmi és képi megfogása. A mai világban, amikor a mobiltelefonok nagy részével is már olyan technikai minőségű felvételeket lehet készíteni, amelyek akár televíziós minőségűek, az érdeklődőknek érdemes azzal foglalkozni, hogy a felvételnek ne csak technikai, hanem operatőri (vizuális) és hang minősége is legyen. Szakmai nyelvről lefordítva nézhető és hallgatható legyen a felvétel! Tavaly "Cimbifalva" névek készített dokumetumfilmet a csapat.

2016.06.07. 18:23
Keressük azon projekteket, csoportokat, egyéneket, akik KÖZÖSSÉG ALAPÚ ötletüket megvalósíthatónak látják az újrahangolt Mediawave nyári tábor keretében. Kizárólag közösségépítő, kapcsolatteremtő, ’aktív’ programokat létrehozó csoportokkal, közösségekkel keressük a partnerséget, az együttlétre eljövők szeme előtt létrejövő, akár több napig alakuló programok megvalósításának területén. Az ötletek épülhetnek a pályázó saját közösségére, műhely/workshop tevékenységére, de lehetnek új közösséget építő formák is. Prioritást élveznek azok a pályázatok, akik a „közönség-mentalitás”-sal érkező szemlélődőket aktivitásra buzdítják, megpróbálják bevonni kisközösségi tevékenységükbe, nem hagyják külső, passzív szemlélődő szerepben. A jelentkezés részletes feltételei itt érhetők el.
.jpg)
2016.06.07. 18:18
Pettendi Szabó Péter, a fotóműhely vezetője előzetesen járt a "nyári berek"-ben és rengeteg fotót készített az inspiráló környezetről. Fotói ide kattintva érhetők el.
.jpg)
2016.05.10. 9:17
Mint már sokan tudják, hét év Ördögkatlanos vendégszereplés után elbúcsúztunk a számunkra nagyon kedves kisharsányi helyszíntől, a Kovács udvarháztól. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért? Erről a részletekben írunk.
Ugyanakkor nagyon imspiráló új helyszínt találtunk, Both Miki ötlete alapján. A somogyfajszi madárparadicsom, a berek, Fekete István és Matula bácsi világa, és az egészet irányító, terelgető Tömösváry Tibor személye garancia arra, hogy az utóbbi öt évben - először csak - megfogalmazott, majd egyre intenzívebben gyakorolt közösségi alapú rendezvény szemléletünket (korai elnevezésünkkel antifesztivált), megkíséreljük egy újabb színtre emelni. Úgy érezzük, hogy az összesűrűsödött tapasztalások, valamint a fogyasztásalapú hozzáállással és tömegesedéssel nem szennyezett, szinte érintetlen helyszín, mondhatni paradicsomi állapotot idéző ősvadon, lehetővé teszi a magasabb fokozatra kapcsolást a közösségi allapú alkotás és együttlét gyakorlásában. Vajda Violetta kolléganőnk a névadója "lassú víz..." elnevezésű új mozgalmunknak (lehet hozzá csatlakozni), amely nyitóállomásának szánjuk a NYÁRI BEREK tábort. A tábor kiírása, műhelyei és jelentkezési feltételei itt érhetők el.
.jpg)
2016.03.01. 20:22
Új tematikával, összesen negyvenhat, az interneten megtekinthető alkotással március 1-én elindult az Úton, a Mediawave online filmfesztiválja. A filmekre március 31-ig lehet szavazni, amelyik a legtöbb szavazatot kapja, azt a 26. Mediawave Együttléten is meg lehet majd nézni április 27. és május 1. között.
2016.02.28. 16:36
Március 1-étől március 31-éig szavazhat a közönség a harmadik alkalommal indulú ÚTON / ON THE ROAD Online Filmfesztivál filmjeire. A filmek április 27-éig, a MEDIAWAVE Együttlét kezdetéig lesznek megtekinthetők az ÚTON weboldalon.
.jpg)
2015.11.10. 10:42
Monory Csaba 2015-ben aktívan részt vett a Passport Control-sorozat filmkészítő műhelyeiben és rendre hírt ad itt készült filmjei fesztiválszerepléseiről. Példaként ajánljuk a több filmkészítő felé, hogy tudjunk egymás sikereiről.
"Hogy vagytok? Remélem, minden szuper felétek. Én Berlinbe költöztem pár hónapra, de most azért írok, mert a kisharsányi filmünk több fesztiválon is szerepelni fog: szombaton vetítették a Faludi Filmfesztiválon Budapesten információs programban, nov. 15-én pedig Olaszországban, San Remóban lesz. Az egy egydélutános fesztivál, 30 év alatti alkotók érzelmeket bemutató rövidfilmjei lesznek rajta, összen 13 film került a versenyprogramba, és 4 díjat is kiosztanak majd. A fesztivál honlapja kicsit esetlen, de itt írnak a fesztiválról (ezen az oldalon neveztem be a filmet): https://filmfreeway.com/festival/CiakunemozioneVideofestivalgiovani
Ezeken kívül szerepelt a Pannonfílingen is, de azt hiszem, azt akkor megírtam (díjat nem kaptunk, de a zsűri dicsérte a filmet). November 28-án pedig a 'Ne habozz'-t és 'A Dunánál'-t (a filmek a címre kattintva megtekinthetők) is levetítik a 15. Fehérvászon fesztiválon Székesfehérváron. üdv, csaba"

2015.09.03. 13:42
A Mediawave Nyári Művészeti tábor új "részlege" volt a Dömötör Luca és Raubinek Lili vezette Szabad Mozgás Műhely, amely már a Mediawave Együttléten is megvillant a Grencsó Ifjúsági Szabadcsapat kiegészítéseként. A filmet Dömötör Péter szerkesztette és vágta, valamint rögzítette a filmes műhely fiatal operatőrei segítségével. A film itt érhető el!

2015.08.31. 23:54
A budapesti Aranytízben megrendezésre került 22. Országos Diákfilmszemlén a következő Mediawave érdekeltségű filmek nyertek díjat: középiskolás kategria - alkotói díja: Izer János: TeKerj és ...hattyuk című filmjeiért, az első a nyári táborban, a másik a pannonhalmi bencés filmkurzus alatt készült. Legjobb reklámfilm: Réti Benedek & Dosztár Bence & Szalai János: Műhely reklám (Pannonhalmi Bencés Film Kurzus), a HVG különdíját nyerte: Kovács Balázs & Csécsei Zsombor: Monoton (Pannonhalmi Bencés Filmkurzus). A fiatal filmes kategóriában alkotói díjban részesült: Monory Csaba Bulcs: A Dunánál és a Ne habozz című filmjeiért. Az első a Mediawave Fesztivál alatt készült, a másik a nyári táborban. A filmek a címükre kattintva megtekinthetők.

2015.08.31. 14:20
N A G Y M A R O S, 2015. augusztus 24 – 30. Zene és fotográfus workshop
Véget ért a műhelymunka. A zenei műhelyt vezető zenészek: Grencsó István, Benkő Róbert, Pozsár Máté, Miklós Szilveszter voltak. A fotográfus műhelyt, Fuchs Lehel és Fejér János fotográfusok vitték. A JazzMa napi szinten számolt be a tábor/műhely mindennapjairól Molnár Csaba írásaival és Ekési Orsolya fotóival.
ADYTON Együttlét – 1. nap
(részletekért katt ide!)
Az esti nyitókoncert első részében a Grencsó Kollektíva játszott. A második szám könnyedén folyt át nyitott szabad zenélésbe a tábor tanulóinak aktív részvételével. Már ezen az első estén több igen ihletett pont alakult ki muzsikálás közben...
|
 |
ADYTON Együttlét – 2. nap
(részletekért katt ide)
A 9 órási dunaparti panorámás reggelinél folytatódott az első nap hangulata. Az összekovácsolódás megtörtént és maradt is egyben. Nem voltak elárvult félrehúzódó lelkek. Mindenki beszélgetett mindenkivel. A "társkeresés" és társtalálás újabb és újabb közvetlenséget épített ki..
|
 |
ADYTON Együttlét – 3. nap
(részletekért katt ide)
Szerda délelőtt folytatódott a Tickmayer kurzus. Immár kevesebb idő jutott az elméleti részeknek, annál több a gyakorlati megvalósításoknak. Erről minden szónál többet mutatnak meg Orsi fotói. Kezek és tekintetek - legszívesebben csak ennyit írnék...
|
 |
ADYTON Együttlét – 4. nap
(részletekért katt ide)
Azt is mondhatnám, hogy Maloschik Robival egyszerűen időátlapolódásba keveredtünk. Csakis ez lehetett az oka, hogy miközben én helyszíni on-line tudósítóként gépelem ezeket a sorokat, az ő beszámolója ugyanerről a napról már rég (múlt péntek óta!) fent van a Jazzma hírei között....
|
 |
ADYTON Együttlét – 5. nap
(részletekért katt ide)
...A csütörtök esti koncerten kettejük produkciója Ilkával rendkívül izgalmasra sikeredett. A folyóparton készültek fel szinte titokban. Saját és Szabados szövegeket, verseket dolgoztak fel...
|
 |
ADYTON Együttlét – 6. (utolsó) nap
(részletekért katt ide)
A délelőtti műhelymunkák szünetében újabb össznépi fotózásra gyűltünk össze... Vártuk, hogy milyen évszám íródik ki a terembura égi vásznára a legközelebbi ADYTON Együttlét idejét jelezvén...
|
 |
|
KIEMELT HÍREK
2024.06.03. 21:21
A Mediawave Alapítvány és az Őrhegy Udvarház Közösségszervező Kft. ŐRHEGY ART Művészeti Rezidencia programot hirdet Európában élő alkotók számára nyárra és az őszi, szüreti időszakra egyaránt. Angol nyelvű kiírás: https://orhegyart.wordpress.com/
Magyar nyelvű fordításért írj üzenetet: orhegyudvarhaz@gmail.com
2024.03.12. 22:12
Megnyílt a jelentkezés a 2024-es somogyfajszi Nyári Berekre!
A korábbi évekhez hasonlóan ismét vizuális, zenei, családi és gasztroműhelyekkel várunk benneteket!
Részletek és jelentkezés ITT.
TAGSÁGOK
PARTNER OLDALAK.jpg)
.jpg)
|