A sok független film vágójaként dolgozó Heim egy Bob Fosse és egy Nick Cassavetes filmet hozott annak érzékeltetésére, hogy milyen feladatot jelent egy vágó számára különleges történetmesélési technikák vászonra vitele. Az előadás során a leghosszabban vetített Star 80 (1983) című dokumentarista fikciós film(?) például egy elhagyott férje által meggyilkolt playmate valós sztoriját dolgozza fel úgy, hogy párhuzamosan látjuk színészek által eljátszott történetet és a résztvevők visszaemlékezéseit, utólagos elemzéseit. Heim a montázst elsősorban az idő bűvészeteként jellemezte, a különböző idősíkok egymásra helyezésében és ezek jelölésének (vagy éppen a jelölés elhagyásában) jelölve meg a lényegét. Külön felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy miként lehet az idősíkokat a hangsávok eltolásával egymásra csúsztatni.

Kompozíciós technikájára a kihagyás, az amerikai filmeknél megszokottnál kevésbé szájbarágó montázs jellemző – erről Heim azt mondta, hogy ő bízik a közönségben. „A nézők általában egy lépéssel a filmkészítők előtt járnak, és nem mögöttük” – fejezte be az előadást

Gyenge Zsolt